Mozgalmas napok

Ahogy ígértem, hamarabb jelenik meg a következő bejegyzésem, mint az előző... :)


Közel két hét eltelte után, megint úgy érzem, hogy írnom kell, mert az elmúlt időszakban a társasági életem mozgalmasabbá vált, és történt velem egy-két dolog.
A múlt heti témánk az orvosok és a mentők voltak. A legérdekesebb, és a legmeghökkentőbb az volt számomra, amikor az óvónéni megkérdezte a gyerekeket, hogy mi a mentők száma...erre egy kislány felugrott, és először a szájára, aztán az orrára és végül a szemeire mutatott. Közben mondta, hogy üks, üks, kaks; ami  egy, egy, kettőt jelent, vagy 112. A hét nagy részében ezt gyakoroltuk, és még azt is megtanítottuk nekik, hogy hogyan kell felhívni őket telefonon.
Kérdem én: nálunk is tanítanak ilyet az óvodákban?
A múlt héten az egyik óvónéni sajnos lebetegedett, így Annika állandósult mellettem ( Ő a másik). :) Pénteken én sem mentem dolgozni, mert Tallinnba kellett utaznom, mivel a koordinációs szervezetem meeting-et szervezett.
Most végre (majdnem) tökéletes időpontban, pénteken. Így ott töltöttem az éjszakát ismerőseimnél. De kezdem az elején...
Megérkezésem után egyből a Tallinni Magyar Intézet felé vettem az irányt. A fővárosban a gyalogos közlekedés életveszélyes, nem is kicsit. A legtöbb járda tiszta jég. Én teljesen ki voltam akadva, hogyan fogom majd ezt a napot túlélni, míg a helyiek meg nyugodtan sétálgattak mellettem. Persze én is belejöttem végül, bár az is segített, hogy közben olvadozni  kezdett a jég, így a gyaloglás sem okozott sok gondot. A Magyar Intézet az Alekszander Nyevszkij templom mellett található (mondanom sem kell, hogy az egyik legjobb helyen). Ismerős arc nyitott ajtót Nekem. Szilviával még Põlvában találkoztam, amikor a kézilabda meccsen voltam. A férje volt akkoriban az intézet igazgatója. Januárban viszont új ember került az igazgatói székbe, ráadásul nem más, mint Bereczki Urmas. Róla azt kell tudni, hogy Ő írta (szerintem) az egyik legjobb útikönyvet Észtországról, illetve a Balti államokról.
Azon okból kifolyólag döntöttem úgy, hogy elmegyek az intézetbe, mert a következő hónap 15-én előadást fogok tartani Magyarországról az óvodában, az ott dolgozóknak. Ami még megemlítendő...hogy észtül szeretném. :) Az Intézetben pedig vannak dvd-k, könyvek, és prospektusok is Magyarországról. Nagyon kedvesek voltam Velem, és végül hoztam is vissza magammal néhány dvd-t, találtam egy jó könyvet, és prospektusokkal is megtömtek. :) Még az is kiderült a beszélgetés közben, hogy tavasszal hoznak Võruba és Valgába is kiállításokat. Mondták, hogy adjam meg a címemet, és akkor majd tudják küldeni a meghívókat és értesítőket Nekem. :)
Ezt követően elmentem a legközelebbi bevásárlóközpontba, ahol az egyik imádott könyvesboltom található, és végre vásároltam magamnak szótárt. Fontos tudni, hogy úgy-ahogy eddig is volt szótáram, mert a helyi könyvtárból mindig kivettem, de most megelégeltem, és mivel a koordinációs szervezetem állja az ilyen típusú befektetéseket, ezért most láttam itt az idejét. :)
Sikeres könyvvásárom után a meeting-re tartottam, ami sokkal jobbra sikeredett, mint az előző. Ezután mentünk a német lánnyal együtt, hogy találkozzunk a többi önkéntes barátunkkal. Velük elmentünk vacsizni egy nagyon hangulatos helyre, utána pedig a társaság felbomlott, és két német lánnyal maradva hazamentünk, ahol is jégkrémeztünk és muffint ettünk. :) Annyira hiányoztak már ezek az emberek! :)
Másnap reggel viszont mennem is kellett vissza szeretett városomba, mivel február elsején két újabb önkéntes érkezett a Tőlünk nem messze található Sännaba. Pontosabban egy török és egy német fiú. Így a hétvégét velük töltöttük. A török srác nagyon jó fej, az angolja is jó, viszont a német srác csak németül tud. Szóval bármennyire is akartam, én nem tudtam Vele beszélni.
Vasárnap délután az egyik óvónénivel elmentünk egy népzenei koncertre, ami nagyon tetszett. Remélem, hogy még lesz ilyenben részem. Kifejezetten élvezem az észt népzenét. (amióta hallottam, hogyan is énekelnek itt, rájöttem, hogy a magyar népzene szerintem sokkal szebb. bár ez nem azt jelenti, hogy az észt népzene nem lenne szép, csak olyan egyszerű, míg a magyar pont az ellentettje szerintem.) :)

Elérkezett ez a hét... :)
Maris, a fiatalabb óvónő még mindig beteg, ezért a héten egy-két dolog máshogy néz és nézett ki. Például hétfőn a dadussal voltunk csak ketten, ami azt jelentette, hogy azon a napon én voltam az ÓVÓNÉNI. Én tartottam a "reggeli kor" nevezetű közösen tanulunk órát. Bár csak egyszerű dolgokat csináltam, szóval nem kell semmi olyanra gondolni, hogy én aznap valami nagy dolgot tettem. Ja, és én mentem el utoljára a csoportból, vagyis megkaptam a csoport ajtajának és a főbejárat kulcsát. Kedden jött már Annika, szóval minden a megszokott módon folytatódott. Ebéd után elmentem egy órára, ahol észtül tanítják az ide érkező külföldieket. Azért mentem el az órára, hogy megbeszéljem a tanárral, hogy következő hétre megírom az előadásomat észtül, és elő is adom, hogy segítsen, ha hibáim vannak. Öt órától meg kézimunka szakkörre (käsitööring) mentem lakótársammal és supervisorommal, mert én mindenképp szeretném tovább folytatni a kötést (kuduma) és a horgolást (heegeldama). Karkötőt készítettünk első alkalommal, és az óra végén úgy döntöttem, hogy következő héten is megyek. Kedden kaptam még egy telefonszámot a supervisoromtól, mert szeretnék csatlakozni egy énekkarhoz (bár eddig még nem hívtam fel, mert folyamat elfelejtem). Ma reggel is egyedül kezdtem a dadussal, így megint rám hárult a tanulós kör. Mostmár jobban ment a dolog, olyannyira, hogy elmondtam a végén hogy ki mit csináljon. Mikor megérkezett az óvónéni, meg is dicsért, hogy ez már valami. :)
Valószínűleg egy darabig nem lesz több ilyen alkalom, mert következő héten már a másik óvónéni is visszajön a betegszabadságról.

Legközelebb nem tudom mikor jelentkezek, de az biztos, hogy fogok életjelet adni magamról. ;)