Sänna, Põlva és minden egyéb

Gondolom már mindenki izgalommal várta, hogy vajon mikor jön a következő bejegyzésem. :)
Hát ímé ez a nap is elkövetkezett! :D

Az elmúlt hét is nagyon jó volt (mint ahogy az összes eddigi).
Szóval...hol is kezdjem.
Az óvodában egyre magabiztosabb vagyok. Most már egyre többet kommunikálok a gyerekekkel és a munkatársakkal is.
Csütörtökön egy másik csoporttal (akik csak egy évvel idősebbek az én csoportomnál) elmentem egy óriási piacra. De nem akármilyen piacot kell elképzelni! Nem is tudom pontosan, hogy merre indultunk el a busszal, de az biztos h a semmi közepén, és szó szerint egy erdő közepén volt! :) Olyasmi volt az egész, mint valami zsibvásár. Mindent árultak ott! Házi készítésű kenyér, szalonna, sonka, "kolbász" (persze nem olyan mint nálunk), méz, állatok... ruhákat, játékokat, italokat, ételeket, egyszóval mindent. (A kedvencem az észt pánsípos pasi volt, aki indiánnak volt beöltözve! Bár Magyarországon is kikészítenek a lassan hungarikummá váló indiánjaink, de ez a pasi mindent vitt!)
Sajnos nem tudtam semmit se venni, mert egész végig le volt foglalva mind a két kezem, a gyerekeknek köszönhetően. Meg figyelni is kellett eléggé rájuk, mert nagyon sok ember volt kint, és bármikor elsodorhatták volna őket. De aranyos volt látni, hogy mindenki megcsodált minket, és előszeretettel kérdezték, hogy mind a mi gyerekünk? :D ...hát persze! Négy nőre pont öt gyerek jutott volna...  :D:D:D
Na mindegy!
Pénteken nem mentem dolgozni, mert a mentorom Triinu egy másik munkát "talált" aznapra. Már régebben meséltem, hogy nem messze Tőlünk egy kis faluban él még két önkéntes lány Sännaban. Nos, pénteken reggel odaindultunk Desivel és Triinuval, mert az ottani 'kulturimõis' másnap akarta megnyitni a kapuit, de addig még be kellett fejezni egy-két dolgot. Ez végre igazi kétkezi meló volt, ami már hiányzott egy kicsit. ;) Persze a lányokkal is jól elbeszélgettünk, és délben a spanyol lány finom cukkinilevest csinált! (eddig még soha nem ettem, de mindenkinek csak ajánlani tudom!)
Hazatérésünk után, teljesen kinyúltunk. De másnap is visszatértünk a faluba, mert meghívást kaptunk a megnyitóra, ahol egy észt lány, Mari Kalkun adott koncertet a barátaival.
Egy kis ízelítő ebből a csodás zenéből:
Hommikuvalge
Fontos tudni erről a lányról, hogy ő az úgynevezett vőrui nyelvet használja, ami teljesen eltér az észt nyelvtől. (remélem, ha egyszer beszélem majd rendesen az észtet, akkor majd ezt is meg tudom tanulni, mert nagyon érdekel)
A koncert maga varázslatos volt. Folyamatosan libabőrös voltam. :) Nagyon tetszett, hogy a közönség meg folyamatosan mozgott és énekelt vele. :)

A hétvége meg még mindig nm ért véget, hiszen a következő napot már mióta vártam. Mióta is? Már Magyarországon is tudtam, hogy október utolsó vasárnapján hol leszek! :D
Mert vasárnap Põlvában játszott a magyar férfi kézilabda válogatott. Hát a  város nem igazán nagy, bár egy ekkora országban nem is várható el, hogy mindenhol nagyvárosok legyenek. :)
Vicces volt a meccs egyrészt, mert csak négyen voltunk magyarok. Megpróbáltam a 996 észtet túlkiabálni, ami olyankor sikerült is, amikor mi szereztünk gólt. :D
A három magyar pedig egy család volt, és a férfi pedig nem más volt, mint a Tallinni Magyar Intézet igazgatója. :)
Annyira kedvesek voltak, hogy a meccs után hazavittek Võruba. :)
Jajj, még azt is meg kell említenem, hogy a kézicsapat mennyire aranyos volt, mert a meccs lefújása után, odajöttek hozzánk és kezet fogtak velünk!

Ez a hét meg most eléggé nyűgös a gyerekek szempontjából! Bár megpróbálkozunk megbirkózni a feladatokkal.
Hétfőn érkezett egy új kisfiú, akinek még nehezen megy a beszokás, de kinek ment könnyen? ;)
Kedden itt is volt Halottak Napja, de az észteknél ez nem munkaszüneti nap. Csak ezen a napon mindenki, aki tud, kitesz az ablakába egy gyertyát és meggyújtja, hogy ezzel is emlékezzen a szeretteire.
Az oviban most a család a téma. Például, hétfőn mindenki elmondta, hogy az anyukáját, az apukáját meg a testvérét hogy hívják. Persze ebből én sem maradhattam ki. Ja, és úgy vettem észre, hogy legjobban Balázs neve tetszett nekik, meg a vezetéknevem, mert ez utóbbit, senki nem tudja hogy kell kiejteni. :D
A héten felelősségteljes munkakört kaptam. Amikor kimegyünk a gyerekekkel, akkor először én megyek ki velük, és csak aztán jött a másik óvónéni. És most már egyre többször hangzik el az, hogy én is tanár vagyok, hogy lassan a gyerekek kezdik tényleg elhinni, és ezáltal szót is fogadnak.

Na, de most zárom soraimat, mert én is eléggé fáradt vagyok. Ez a hét volt eddig a legkimerítőbb számomra. Még szerencse, hogy a hétvégére nem terveztem semmit, végre pihenhetek. Az októbert fel kell dolgoznom, és ki kell pihennem. ;)

Ja, és az elmaradhatatlan: képek. :) (most nem csináltam sokat, kivételesen)