Megint egy újabb hét

Igen, igen, újból bejegyzés következik. :) Nem hiszem, hogy hosszú lesz, hiszen nem sok minden történt velem, meg ha leírnám, akkor nem érdeklődnétek többet felőlem! ;)

Ezt a hetet kifejezetten vártam, mert mint azt az előző bejegyzésemben írtam (vagy nem), de az elmúlt hétvégén Tartuba mentem. Két okból kifolyólag. Először is, hogy találkozzak az önkéntesekkel, másrészt pedig, hogy végre magyarokkal is összefussak. ;)
Na, de ne szaladjak a hét végére.
Végre tovább maradok mostmár az oviban, mert besegítek az altatásban is, amit nagyon szeretek csinálni. Bár némelyik gyerek nagy kihívás számomra. Például van egy kislány, aki amíg másokat altatok, folyamatosan engem néz, azokkal a szép szemeivel, amik azt mondják, hogy gyere... De amikor végre mellé ülök, akkor meg az istennek sem akar elaludni. Pedig már tényleg mindent kipróbáltam. Azért azt fontos elmondanom, hogy a legelején egyszer sikerült a lehetetlen, azóta meg...mintha csak egy álom lett volna. :)
A múlt héten a csoporttal csináltunk egy különleges "hommikuringi"-t, amit otthon reggeli körnek hívhatnának. Ekkor minden nap reggeli után, leterítünk egy kerek plédet, vagy székeken kört alkotunk, és egy adott témáról beszélgetünk, és közben tanulunk. Múlt héten a madarakról és a természet volt a fő téma. Szóval ez a speciális kör csütörtökön a szabadban játszódott le. Mind a négy tanár (akik között én is vagyok) csinált valami feladatot. Persze ezt Annika már előtte kitalálta, nekünk csak el kellett mondanunk és segítenünk. Az én dolgom az volt, hogy két különböző nagyságú hulahopp karikát letettem a földre, amibe különböző méretű tobozokat tettünk. Természetesen a gyerekeknek kellett felismerni, hogy milyen fáról valók a tobozok, és hogy a nagy vagy a kicsi karikába kell e tenni. Igen, ekkor jöttem rá, hogy ezt valahogy el kell magyaráznom a gyerekeknek. Mivel mindenki megcsinálta, valószínűleg értették a mondataimat.
A beszédről jut eszembe, hogy mostmár egyre többször használom az észtet. Bár lehet, hogy nem mindig helyes, de végre beszélek. :) A gyerekek meg is hálálják, hogy észtül gagyogok, mert ők is végre beszélgetnek velem. Ez akkor volt a legfeltűnőbb, mikor az iskolai előadásról visszatérve mindenki hozzám szaladt, és kérdezgettek, hogy 'hol voltál?, 'mit csináltál?', 'miről beszéltél?', 'kivel beszéltél?'. És tudásom legjavát felhasználva válaszolgattam nekik. :)

Persze az iskolai előadás... az Egri Csillagok és a Pál utcai fiúk. Fontos megemlítenem, hogy a hetedikesek kevésbé voltak beszédesek, mint a hatodikosok, de ők is agyon aranyosak voltak. Még jó hogy vittem a kérdéseiket, mert máskülönben csak néztük volna egymást. :) Végülis, nem konkrétan történelem órát tartottam neki, hanem válaszoltam azokra a kérdésekre, ami a leginkább érdekelte őket.
Az meg nekem tetszett, hogy az irodalom tanár elmesélte, hogy a gimnazisták még Petőfi Sándorról is tanulnak itt.
Remélem, hogy máskor is hívnak, mert kifejezetten élvezem, hogy angolul beszélhetek Magyarországról, a magyarokról és néha magamról (az életemről).

Másnap úgy lett volna, hogy megyek a lakótársammal Tartuba, de eléggé fáradt voltam, és mondtam, hogy inkább majd csak szombat reggel.
Végül nem bántam meg, sőt... Megérkezvén várt rám a másik magyar lány, aki szintén önkéntes, csak Tallinnban. Végre jó volt újra magyarul beszélni, és egy nagyon kedves és aranyos lánnyal megismerkedni. Mire a többiek felébredtek, addigra mi már elég sok mindent meséltünk egymásnak. Később elmentünk a buszpályaudvarra, hogy a többieket bevárjuk, ami vicces fordulatot vett. Mivel többen érkeztek, mint amennyi embert vártak, és így nem volt elég szállás sajnos. Én végül mondtam, hogyha kell én szívesen hazamegyek este, mert csak egy óra busszal az út és szombaton mindig olcsó jegy. Végül Rena is csatakozott hozzám (igen, a magyar lány). Elmentünk pár emberrel a szállásra, és a csomagjainkat összeszedtük, aztán elindultunk egy éttermet keresni. De mi nem rendeltünk semmit Renával, és hamarabb is ott hagytuk őket, mert a magyarokkal való találkozás előtt szerettünk volna szétnézni még egy kicsit.
Hogy mennyire sikerült, azt a képek alapján rá lehet jönni. ;) (ja kb. a 185. kép után már a Vőruban készült képeket lehet látni)
Délután 3 órakor pedig végre találkoztunk a többi tartui magyarral. A legtöbben itt tanulnak az Erasmus-szal, vagy más ösztöndíj program keretén belül. Elmentünk enni és beszélgetni. Olyan 6 óra körül elváltunk, mert van aki hazament, van aki enni, és mi Renával megint várost nézni indultunk. De később újból csatlakoztak hozzánk páran, és sétáltunk egy jót.
Azt is megbeszéltük, hogy valószínűleg ők is jönnének a kézimeccsre, aminek nagyon örülnék. :)
Végül kikísértek a buszhoz, mi pedig indultunk haza.
Másnap meg egy darabig maradt nálam Rena, de aztán délután elkísértem a buszhoz, ami Tallinnba vitte őt.

Ez a hét viszont mozgalmasabb lesz sokkal, de erről majd csak jövő héten! :)

(megint nem lett hosszú... :-D )