A naptáramat is elő kell vennem, hogy tudjam miről is maradt le a kedves olvasóközönségem. ;) De most nem fogok minden napról egyenként írni, mert akkor ez lenne a világ leghosszabb blog bejegyzése. ;)
A júniusom hihetetlenül jól telt. Olyannyira, hogy egyik percről a másikra már beköszöntött a július is. Minden júniusi hétvégémen volt valami programom, ami egyben azt is jelenti, hogy tényleg nyár van. Bár az időjárás alapján nem lehetne a nyár szót használni, de be kell valljam, hogy ha itt 20 fok van, akkor is simán lehet rövidnadrág, és pólóban mászkálni.(természetesen ha a nap is süt)
Szóval első hétvégén igazából csak egy nap, ami igazán fontos! A szombati napon megint Põlvába látogattam, mivel aznap egy Dalosünnep volt a városban, aminek én is a résztvevője voltam. :) Nagyon vártam már, hogy milyen is lesz. Hogy ne tűnjek ki a sorból én is népviseletet öltöttem magamra, így tényleg olyan voltam mint egy igazi észt lányka. :) Még az észt himnuszra is felkészültem, és a szövegét leírtam ,mert tudtam, hogy erre szükségem lesz. Óriási élmény volt részese lenni egy ilyen rendezvénynek, hiszen ez nem mindennapos egy magyar ember életében...sőt, valójában soha nem élhet otthon ilyet át. Mivel résztvevő voltam, ezért képek nem készültek, viszont lakótársam is ott volt, és kattintgatott pár képet, amit azóta is várok Tőle... :) De ami késik, nem múlik, ahogy a jó öreg mondás tartja. ;)
A rákövetkező héten, egyik titkos vágyam vált valóra, hogy egy egész hétvégén át stoppolva közlekedtünk egyik magyar barátommal. Szombat reggel Tartuból indultunk Tallinnba, mivel 12 órakor kezdődött az óváros főterén a Csürrentő együttes koncertje, azt követően pedig táncház. Épphogy kiértünk Tartu szélére, 10 percnyi várakozás után egy hölgy megállt nekünk, aki szintén Tallinnba tartott. Kiderült, hogy jogász, és épp hazafele tart. Pont délre értünk a térre, de magyar szokás szerint, nem kezdődött pontosan a koncert. Jó érzéssel töltött el, hogy annyi magyar volt a közelünkbe, és hogy nem kellett más nyelvet használni. :) A táncházról viszont lemaradtam, mivel pont abban az időben indult Desi repülője a reptérről. Kimentem, hogy elköszönjek Tőle, hiszen csak 9 hónapot töltöttünk együtt. Tudtam, hogy sírás lesz, de csak az én részemről, viszont Desi is elég szomorú volt, de mondta, hogy megfogadta, hogy nem fog sírni. Persze mind a ketten készítettünk egymásnak ajándékot, ami szerintem mind a két oldalról tökéletes volt. :) Egy táncra még visszatértem, amibe én is beszálltam. De bevallom, hogy nagyon szerettem volna beszélni az együttessel, ami... végül össze is jött. :) Csak egy emberrel beszéltünk, de Ő is aranyos volt. Mikor elköszönt, és mi visszaköszöntünk, akkor úgy meglepődött. Lassan odajött hozzánk, és félve megkérdezte: "Ti magyarok vagytok?" :D Ezt követően csak lányok elmentünk enni az óvárosban, és aztán a reptér közelébe eljutottunk busszal, ahonnan megint stoppolni kezdtünk. :) Egy óra várakozás után egy autó megállt, amiben egy férfi ült. Szerencsére Tartuba tartott a gyerekeihez, hogy meglepje őket, mivel amúgy Finnországban dolgozik, mint orvos. Folyamatosan nyomta a dumát (ami tök jó volt, mert így gyakorolhattuk élesben az észt nyelvet), és volt olyan aranyos, hogy a benzinkútnál még jégkrémet is vett nekünk. :) Következő napon egy Kolkja nevezetű helyre mentünk, szintén stoppal. Ez a kis falu a Peipsi tó mellett helyezkedik el pontosan (a Peipsi tó magyarul a Csúd tavat jelenti). Ez a település három okból volt felejthetetlen: az óhitű oroszok, a rengeteg hagyma, és hagymaillat, illetve az étterem, ahol mindenhez lehetett kapni hagymát és persze halat. :) Nagyon tökéletesen éreztük magunkat az egész hétvégén, és erről itt nézhetőek a képek.
A következő héten, pontosan csütörtöktől kezdve hosszú hétvége volt az országban, mivel itt Szent Iván éjszakája nemzeti ünnep.
(Most veszem észre, hogy egy hetet elnéztem a naptáramban... :D )
Ez pontosan június 23-a, amikor is azon az éjszakán az ország majd minden pontján óriási tüzet raknak. Magát a hosszú hétvégét egy tengerparti településen töltöttem Kai-val, aki még Debrecenben volt az észt tanárom. Pontosabban az Ő családjánál voltunk. Minden étkezéskor grilleztünk! Az észtek tényleg egy grillnemzet! :D Jaanipäev után biciklivel elmentünk egy gyönyörű vízeséshez, ami Keila-Joa-ban van. Mindenkinek csak ajánlani tudom azt észt természetet (persze a finn még ennél is szebb), mert észbontóan szép. Következő nap pedig Paldiski-be mentünk, ahol gyönyörű sziklaszirtek vannak, és egyben az egy félsziget is. :) Kai nagyon aranyos volt, mert hozott nekem egy Nők Lapját, illetve egy Túró Rudi gurut! Még soha nem örültem semminek sem így! :) A hétvége képekben.
Alig volt pár napom a pihenésre, mert csütörtökön már mentem újból Tallinnba, mivel az elmúlt hétvégén került megrendezésre az ország és az év legnagyobb eseménye a XI. Noorte Laulu- ja Tantsupidu, ami annyit tesz, hogy Ifjúsági Dalos- és Táncosünnep. Én is résztvevő voltam, de nem mint énekes sajnos, hanem mint önkéntes. A pärnu-i csoporttal voltam kivételesen, és nem a saját városommal, mivel náluk nem volt lehetőség önkéntesnek menni. De ezért cserébe kaptam ingyen belépőt (karszalag, nyakbavaló kártya), kitűzőt, és egy hiper-szuper kendőt, amit bármikor lehet használni. Télen -30 fokban megvéd a hideg elől, és nyáron 30 fokban is, a napsütés ellen. Az utóbbiban (bár nem volt 30 fok) kipróbáltam, és nagyon jó, egész hétvégén a napon ültünk, és a fejem egyszer sem fájdult meg. :) Amúgy önkéntesekként az volt a dolgunk, hogy ahol el voltunk szállásolva, ott figyeljünk a rendre, illetve a gyerekekre. A megnyitón nem tudtunk résztvenni, mivel a gimiben kellett maradnunk, de a következő két napon végig ott voltunk. Bevallom, hogy leírhatatlan az élmény, amit átéltünk, ezen ott kell lenni, mert az, hogy az ember 25000 énekest és zenészt lásson egy színpadon, az csodálatos. :) Csak néhány képet készítettem, de azokat is érdemes megnézni.
Most pedig megint egy újabb hét kezdődött, de holnap már megint utazom el, Pärnu-ba, hogy ott is önkéntesként segítsek egy rendezvényen. :) A rákövetkező héten jön a helyi folkfesztivál nálunk, így végre maradok itthon egy hétvégét, illetve a következő héten is remélhetőleg. De az utolsó héten pedig egy újabb országot fogunk meghódítani, ami nem más mint Oroszország! ;) Szentpétervár csak ránk vár...
Az oviról nem írtam semmit, de most nehéz is, mivel júniusban elég sokan elmentek már szünetre, és most a júliust egy másik csoportban töltöm, ami nagyon furcsa, mivel most érzem, hogy mennyire hiányoznak a gyerekeim. De hozzá kell tennem, hogy ezek a gyerekek is aranyosak, de hihetetlenül rosszak. :D
De júniusról is készültek képek, amikor még a gyerekeimmel voltam, szóval élvezzétek. :)
Zárásként pedig itt a kedvenc dalom a Laulupidu-ról, ami tele volt csodás érzésekkel. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése